Kedves Egyetemisták!

A Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete és az EVK Szakkollégium ebben
a tanévben is megrendezi

Magyarország legnagyobb esettanulmány megoldó versenyét, a

XII. Országos Esettanulmány Versenyt.


Célunk a nyugat-európai stílusú, gyakorlatorientált verseny népszerűsítése hazánkban,
melyen keresztül a hallgatók valós üzleti problémákkal néznek szembe.

A zsűri tagjai hazánk vezető vállalatainak igazgatói.

 



Az első helyezett továbbjut az országos fordulóba, ahova az ország minden nagyvárosából és
határon túlról is érkeznek csapatok.

4 fős csapatokban, mesterszakos hallgatók jelentkezését várjuk.

Jelentkezési határidő: 2011. február 11. (péntek) 12:00
Vezetéstudományi Intézet, E367. szoba

A Corvinusos belső verseny időpontja: február 15. (kedd)

További információk:
www.evk.hu/oev/

Üdvözlettel,
A szervezők

 

 

 

Kedves Érdeklődő!

A felvételi első lépése a kérdőív kitöltése, hogy a kollégium tagjává válj. A Corvinus G, T, K karairól, illetve az ELTEconról várjuk az I. és II. éves hallgatók a jelentkezését.

 

LETÖLTÉS ITT

 

Miután kitöltötted a kérdőívet, kérünk, dobd bele az egyetemen, illetve a Rajk portáján elhelyezett zöld dobozba. Természetesen bármelyik rajkosnak is a kezébe nyomhatod. Ha kitöltesz egy kérdőívet, küldj egy e-mailt a sieglerbalint@gmail.com e-mail címre.

A leadási határidő május 19. szerda, este 8 óra. A következő forduló egy szóbeli beszélgetés lesz június 2. és 5. között, amire mindenkit behívunk, aki leadta a kérdőívet. Ha sikerrel jársz, készülj fel egy kellemes mulatozásra június 6-án, majd Nyári táborunkra június 22-27 között.

 

Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy több más kollégiumhoz hasonlóan a Rajk sem fogad el kettős jelentkezést, azaz egy évben nem jelentkezhetsz két szakkollégiumba.

 

Heller Minikonferencia 2010

2010.04.19. 11:39

Sziasztok!

 

Idén is megrendezésre kerül a Heller Farkas Szakkollégium Tavaszi Minikonferenciája, melynek idei témája


Az MNB és a PSZÁF eddigi intézkedéseinek értékélese, a két szervezet
esetleges fúziójának, jövőbeni működésének vizsgálata


Meghívott vendégeink:
Karvalits Ferenc - az MNB alelnöke
Dr. Surányi György - az Intesa Sanpaolo bankcsoport regionális vezetője
Dr. Asztalos László - a BCE címzetes egyetemi magántanára

A kerekasztal-beszélgetés  az egyetem főépületének I. előadójában kerül megrendezésre 2010. április 20-án, kedden 18 órai kezdettel.

 

Mindenkit sok szeretettel várunk!

 

 

Rajk Nyílt Nap

2010.04.12. 01:56

 Kedves érdeklődők! Eljött a nap, amikor mindenki előtt nyitva állnak kapuink és betekintést nyerhettek a mi kis életünkbe. Szertettel várunk mindenkit, sosem késő csatlakozni!

 HÍVD MEG BARÁTAIDAT IS!

 

18.00 Körbevezetés és kollégiumi életjelenetek

 

19.00 Kollégisták előadása az Udvaron

 

Szűcs Feca előadása: Színek és a GDP: Miért zöldebb a fű a gazdagabb országokban?

 

Pálhalmi Orsi előadása: A mezőgazdaság elszámolhatósága szabolcsi szempontból

 

20.00 Nyílt Kurzus Varró Lászlóval (Mol Nyrt., vezető közgazdász): Klímaváltozás és hatásai

 

22.00 Bográcsozás az Udvaron (rossz idő esetén a Másodikon)

 

22.00 Fonó a TV-szobában: magyar népdalok

 

EVK Felvételi

2010.03.27. 15:34

Felvételizz Te is az EVK Szakkollégiumba!

 

Szeretettel várunk minden elsős érdeklődőt felvételin:

·         Időpont: 2010. április 6-7.

·         Kezdés: 18:10

·         Helyszín: Sóház II. előadó

 

Kukkants Be! az EVK-ba

2010.03.25. 15:30

Március 30-án, kedden szeretettel várunk a Kukkants Be! nevű programunkra, ahol

  • közelebbről megismerhetitek az EVK-sokat,
  • a Kinizsit, ahol élünk
  • magát a Szakkolinkat,
  • valamint versenybe szállhattok Kóbor kupánkért: sör&virsli és skander verseny keretében. 


Helyszín: Kinizsi koli, L2-es szint

Gyülekező: az egyetemen a IV-es előadó előtt (19:45-kor)
Kezdés: március 30, kedd, 20:00

 

 

A program 23 óráig tart, ezt követően az AfriCafé-ban folytatjuk az estét!

 

 

Innováció a perifériáról

Alternatív módszerek a leghátrányosabb helyzetű (kis)térségek fejlesztésében

 

Melyek Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségei? Milyen módszertannal sorolták be ezeket? Mik a legfőbb problémák ezekben a térségekben, és mik lehetnek a kitörési lehetőségek? Milyen programokkal próbálta eddig és próbálja most a magyar fejlesztéspolitika és az EU a felzárkózást előmozdítani? Mégis, mit tehet a területfejlesztő ott, "ahol a madár se jár"?

 

Széchenyi István Szakkollégium által szervezett kerekasztal-beszélgetés során területfejlesztéssel foglalkozó, gyakorlati tapasztalattal is rendelkező szakemberek fejtik ki álláspontjukat a magyarországi leghátrányosabb helyzetű (LHH) térségek felzárkóztatásáról - közgazdaságtani, szociológiai és politikai szempontokat is mérlegelve. Az előadásra mindenkit szeretettel várunk!

 

 

Meghívott előadóink:

 

Dr. Szaló Péter

területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár (NFGM)

Dr. G. Fekete Éva

a Miskolci Egyetem oktatója, MTA Köztestületi tag

Dr. Kullmann Ádám

az NFÜ LHH Fejlesztési Programirodájának korábbi vezetője

 

A kerekasztal-beszélgetés helye, ideje:

 

Március 23. kedd, 16.30

C épület, V-VI. előadó

 

Az előadásra mindenkit szeretettel várunk!

 

SZISZ

Kedves Leendő Önkéntesek!

A Társadalomelméleti Kollégium (www.tek.bke.hu) és a Bercsényi Építész Szakkollégium (http://besz.bme.hu/) a Norvég Civil Alap és a Habitat for Humanity támogatásával Szociális Építőtábort szervez Nagykanizsán 2010. április 6-a és 30-a között. A tábor során önkormányzati tulajdonú, leromlott állapotú ingatlanok felújításán dolgozunk együtt a hátrányos helyzetű helyi lakosokkal. A táborba minél több önkéntes jelentkezését is várjuk.

Az önkéntesek feladata alapvetően könnyű fizikai munka lesz (festés, vakolás, hőszigetelés), de segíthetnétek a főzésben, szervezésben is.

A projekt elsődleges célja az, hogy az ott élő hátrányos helyzetű családoknak segítséget nyújtsunk lakbérhátralékuk csökkentésében azzal, hogy az önkormányzati lakások értékét növeljük a felújítási munkákkal. Ugyanakkor az is nagyon fontos eleme a tervnek, hogy a
főleg egyetemistákból álló önkéntesek közösen dolgoznak az ott élőkkel helyzetük javításán.

A táborról részletesebb információt itt találsz: tek.bke.hu/epito.

A táborba Kovács Veránál (arvertend@gmail.com) és Pintér Ádámnál lehet jelentkezni (adampin@gmail.com). Ha bármilyen kérdésed van a projekttel kapcsolatban, azzal is őket keresheted!

Reméljük, Nagykanizsán találkozunk!

A Tekesek

 

hellair_logo

Kedves Elsősök!

Elérkezett az idő, hogy egy felejthetetlen utazásra invitáljunk Titeket!

Ami biztosan lesz:
  • dr. Farkas Ádám, PSZÁF elnök előadása 
  • Domokos Gábor, a Gömböc feltalálójának előadása
  • vetélkedő
  • Heller Band koncert
  • senior élménybeszámoló
  • izgalmas workshopok
  • borkóstoló
  • BULI!!!

Szeretettel várunk Titeket a 2010-es Heller Bevonó Táborba, ahol  betekintést nyerhettek a szakkollégium életébe, megismerhettek minket, a szervezetet, és ahol meggyőzhetitek magatokat, hogy felvételizni szeretnétek a Hellerbe, szakkolisok szeretnétek lenni.

A tábor ideje, helye:   2010. március 12-14. Királyrét

Látogassatok el honlapunkra, ha egy kis ízelítőt szeretnétek! Itt regisztrálhattok a táborra is! Katt!


logok

 

Képregényhősök a Közgázon

Szeretnéd tudni:

  • Hogyan születnek a képregények és maguk a képregényhősök?
  • Kik is rajzolják meg ezeket?
  • Milyen keretek között dolgoznak az alkotók? Milyen szabályok kötik a kezüket?
  • Hogyan épülnek fel a nagy kiadók? Milyen alkupozíciója van az íróknak és az illusztrátoroknak?
  • Milyen tárgyalási módszerek léteznek az alkotók és a kiadók között?

Egyszóval szó lesz mindenről, ami a képregényipart és az illusztrátorok életét érinti!

És, akik ezekre a kérdésekre választ adnak:

  • Futaki Attila, a magyar képregény új nemzedékének legtehetségesebb alkotója
    • jelenleg a Marvelt felvásároló Disney-nek készít képregényeket
    • pillanatnyilag a nagy sikerű Villámtolvaj című film képregényváltozatát készíti (a Harry Potter rendezőjének legújabb sikerfilmjéről van szó)
    • A legfrissebb vele készített interjút itt olvashatjátok

Időpont: 2010. március 3., szerda 18:10
Helyszín: Sóház II. előadó

Bővebb részletekért látogass el a
http://evk.hu oldalra.


 

TEK-es nyitóelőadás

2010.02.26. 20:50

Szájbarágó: Tényleg az Index mondja meg, mit gondoljunk?

Az index.hu társadalomképe 

Magyarország legbefolyásosabb hírportálja, az index.hu politikailag egy kiszámíthatóan kiszámíthatatlan, nehezen belőhető jelenség. Olykor nagyképűen elitista, máskor antiintellektuálisan (magyarul: györgypéter- és tégéem-ellenesen) populista, arról nem is beszélve, hogy kulturálisan teljesen átformálják a közbeszédet és az extrémig tolják ki a határokat (subba, velvet, homár, Földes András műkritikái stb.). Egyesek szerint punk vagy pop art amit művelnek, mások szerint egy veszélyes játék, a politikum és minden más esztétizálása, a stílus és a frivol poénok túlsúlya a társadalmi elköteleződés rovására. 

Vendégeink: Hammer Ferenc (ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet), Munk Veronika (Index.hu), Király András (Index.hu) 

Időpont: 2010. március 2., 19:00

Helyszín: E336

Sziasztok!

 

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani fantasztikus új Helleres programunkat, a Pénzügyes Filmek Klubját!

 

Ez egy 4 alkalomból álló, szemléletbővítő filmes kurzus Sebestyén Géza tiszteletbeli tagunkkal, aki a Befektetések és Vállalati pénzügyek tanszékről érkezik hozzánk.

 

Hétfőn este 6-kor már kezdetét is veszi a mulatság!

 

 

Mire számíthattok?

 

18.00-kor elkezdjük vetíteni az aktuális filmet, majd Géza vezetésével kötetlenül beszélgetünk a filmben ábrázolt pénzügyi-gazdasági problémákról.

Lesz némi harapnivaló is! :)

 

A repertoár a következő: 

Glengarry Glen Ross  http://www.imdb.com/title/tt0104348/

Owning Mahowny  http://www.imdb.com/title/tt0285861/

Boiler Room  http://www.imdb.com/title/tt0181984/

Wall Street  http://www.imdb.com/title/tt0094291/

 

2. Időpont: március 1. hétfő 18.00

Helyszín: Heller Farkas Szakkollégium (Üllői út 14.)

 

Változtassuk együtt mozivá a Farkaslakot, és kalandozzunk egy jót a nagypályások világában!

 

Vajon Te ellenállnál a helyükben a kísértésnek?

 

Elsős Kurzusok a SZISZ-ben

2010.02.19. 23:25

Kedves Érdeklődők!

A Széchenyi István Szakkollégium idén is meghirdeti a tavaszi félév elsős kurzusait. A kurzusokat elsősorban első- és másodéveseknek szervezzük, de szeretettel látunk minden érdeklődőt! A kurzusok lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerjetek minket, és mi is titeket, hiszen az órákat széchenyisek tartják. Azért is ajánljuk figyelmetekbe, mert így bepillantást nyerhettek a koli sávjainak működésébe is, de természetesen nem csak sávos kurzusok indulnak, így mindenki talál közülük kedvére valót. Jelentkezni a honlapon megadott és a brossurában található e-mailcímeken lehet. A kurzusok időpontjai közös megegyezés alapján dőlnek el.

Sávos kurzusok:

Pénzügyi közgazdaságtan

Law & Economics (Jog közgazdasági elemzése)

Szociológia

Kormányzati gazdaságtan

Ismeretbővítő kurzusok:

Kampány, ígéretek, következmények

Skandináv filmklub - Mélységek és magasságok/Dansk jaevlar

Értékpapír befektetés és value investing

Népek tánca – lelkek szárnya

További információkért kattintsatok honlapunkra, vagy nézzétek meg az elsős kurzusok oldalát!

Várunk szeretettel,

SZISZ

 

 

EVK Tavaszi Napok

2010.02.16. 23:27

Kedves Egyetemisták!

Az
EVK Szakkollégium szeretettel meghív mindenkit az EVK Tavaszi Napok című rendezvényére, amely 2010. február 22-23. között kerül megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetemen. Vendégeink lesznek:

Előadó: dr. Kozák Ákos (GfK Hungária - igazgató)
Időpont: Február 22., 18:10
Helyszín: II. ea.
Téma: Pillanatfelvétel a válság utáni magyar fogyasztóról

Kozák Ákos, Gfk Hungária piackutató vállalat igazgatója, a Kincskeresők - Pillanatfelvétel a magyar fogyasztóról c. könyv szerzője, aki előadásában be fogja mutatni milyen változások történtek a válság hatására a magyar fogyasztói szokásokban. A előadás tartalma aktuális adatokon alapszik és kíválóan kiegészíti ki a marketing ill. fogyasztói magatartás c. tárgyból szerzett ismereteket.


Előadó: Lobenwein Norbert (VOLT fesztivál, Balaton Sound - főszervező)
Időpont: Feburár 23, 18:10
Helyszín: IV. ea
Téma: Európai fesztiválsikerek - A VOLT fesztivál és a Balaton Sound története

Lobenwein Norbert, a Volt Fesztivál és a Balaton Sound főszervezőjével egy kötetlen beszélgetés keretében fogjuk megtudni hogyan is indultak a fesztiválok, mennyire volt rögös az út és mennyire számított a vállalkozói véna a rendezvények sikereiben.


Az előadások bővebb tartalmáról és a részletekről az
http://evk.hu oldalon tájékozódhattok.

Mindegyik előadáson lesz lehetőség közönségkérdésre!

Mindenkit várunk sok szeretettel!

EVK Szakkollégium

www.evk.hu
evk@evk.hu

 

 

 

 

 

 

 Bevezetés a networkingbe

 

 

A kurzus leírása:

A kurzus keretein belül a kurzustagok betekintést nyerhetnek a networking alapjaiba, megismerkedhetnek a jelentősebb európai iskolákkal és trendekkel, valamint gyakorlati helyzetekben próbálhatják ki az órákon elsajátítottakat. A kurzusvezetők alkalmanként egy új kapcsolatot biztosítanak.

 

A kurzus célja:

A kurzus célja, hogy tagjai megtanulják elválasztani a „szartól a mazsolát”. Karriertámogatás tudatos barátkozással, és módszeres kapcsolattartás az élet minden területén. A kurzuson elsajátított ismeretekkel a tagok akár egyetlen házibuli alatt sikeres hedge fund-ot grundolhatnak.

 

Tematika

 

  1. A spanolástól a smúzolásig:  A networking fogalma
  2. Sörrel a kézben – A kapcsolatteremtés módszertana
  3. Hogyan legyünk érdekesek? A 3T elmélet.
  4. Barátok vagy kapcsolatok? A tudatos networking
  5. Bratyizás mutyizás terepen - FMA a gyakorlatban
  6. 5 perc 5 ember: A nyalás irányai
  7. Bizalom és haszon – A pálinkától az információig
  8. Online jattolgatás, és az elektronikus pacsizgatás módozatai

 

Kurzustartók: Miki, Berci, Emil, Gábor, Máté

Kurzusalkalom: csütörtökönként 20 órától

 

 

Táncoslegyek,

avagy az „élet közepesnél kicsit nagyobb kérdései”

 

Táncos legyek vagy légy, ami csak akarsz, ne fogd vissza az agyad.

 

Heti bontásban várunk közepesnél kicsit nagyobb kérdésekkel, amikről az első kérdés mindig az, hogy beszéljünk-e róla.

 

A plasztikai műtétek helyességét felválthatja a környezetszennyező Kína, vagy a környezetszennyezők kínja, a kontrollált facebook adatbankok helyett szóba jöhet a face-kontroll a BANK-ban, de eljuthatunk a magyar villamos áram kartellektől a 90-es évek gengszterreppereihez is.

 

"80 liba egy sorban, ez vajon demokrácia?"

Minden érdeklődőt szeretettel várunk szerdánként 6-8-ig, Horánszky u. 6., a portánál

 

Kurzustartók: Petra, Zsófi, Enikő, Laci

 

{ társadalomgenerátor }

 

“A freak visitation from a sister planet / A holocaust situation requires network access /

Information society takes a new direction / The highway and a gun, the latest fashion.”

(Trail of Dead)

 

Take one: Hogyan kapcsolódnak a sejtjeid egymáshoz a testedben? És Te más emberekkel az iwiwen/facebookon? Bejelölsz minket? A hálózatok legtöbbször észrevétlenül szövik át mindennapjainkat, a közösségeket, melyekben mozgunk, vagy éppen az üzleti világot. A kurzus során először megpróbáljuk körüljárni, miként szerveződnek emberek és közösségek hálózatokba, és hogyan növelik vagy rontják ezek társadalmunk hatékonyságát. Hogyan működhetnek komplex rendszerek központi irányítás nélkül? Kommunikáció, információáramlás, biológia, üzlet. Építs velünk társadalmat építőkockákból!

 

Take two: Milyen szempontok alapján dönt egy vállalat arról, hogy melyik országba települjön? Tényleg kiváló munkaerőnek számít a magyar, vagy pont hogy nem? Miért választja egy európai fiatal hétvégi kiruccanása helyszínéül Budapestet Prágával szemben, ha aztán mégis cseh sört iszik? A kurzus második felében megvitatjuk, mitől lesz versenyképes egy ország, és milyen eszközökkel befolyásolhatjuk a róla kialakult képet. A végén természetesen rájövünk, hogyan kellene lehagyni a cseheket. Építsünk együtt versenyképes országot!

 

Várnak Titeket a kurzustartók: Nóri, Reni és Anti.

 

Találkozzunk a Rajkban (Horánszky u. 6.), keddenként 18.15-től! Aztán maradunk itt, vagy továbbmegyünk közeli helyekre (dombokra, hegyekre)…

 

 

A női lélek titkai II. – vizsgakurzus

 

Ha szeretsz, utazni, sörözni, vitatkozni, beszélgetni és kíváncsi vagy arra, hogy akkor a vizsgakurzusunkon van a helyed. Belépsz a koliba, a portán, köszönés után öt kopogással, jelezd a szotyizó portásunknak, hogy a női lélek titkai kurzusra jöttél, és hogy a jelszó: Charles Bronson és a piszkos tizenkettő.

Tervezett tematika:*

1.      A feminizmus szerepe a maja civilizációban

2.      Mire jó az álbajusz? avagy addig nyújtózkodjunk, amíg a lajos ér?

3.      A csipetke szerepe a kambodzsai gasztronómiában

4.      Minden út Rómába vezet, avagy Rómában is voltak zsákutcák?

 

A kurzuson sör mellet beszélgetünk a világ nagy kérdéseiről, társadalmi problémákról, történelmi helyzetekről. Amennyiben bármi kérdésetek van, keressetek a táborban nyugodtan!

Helyszín: Rajk, Horánszky utca 6.

Tervezett időpont: csütörtök 18.00

 

Kurzustartók: Dóri, Zsolti, Zoli, Pölös és Szigi

*Változtatás jogát fenn tartjuk


A Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete és az EVK Szakkollégium ebben a tanévben is megrendezi

Magyarország legnagyobb esettanulmány megoldó versenyét, a

 

XI. Országos Esettanulmány Versenyt!




Célunk a nyugat-európai stílusú,         
gyakorlatorientált         verseny népszerűsítése hazánkban,
melyen keresztül a hallgatók
        
valós üzleti problémákkal       néznek szembe.


A zsűri tagjai hazánk vezető vállalatainak igazgatói.

A Corvinusos belső verseny időpontja 2010. február 16.

Az első helyezett továbbjut az országos fordulóba, ahova az ország minden nagyvárosából és határon túlról is érkeznek csapatok.

4 fős csapatok jelentkezését várjuk, mely csapat tagjai negyed-, ötödéves hallgatók.

Jelentkezési határidő: 2010. február 12.
Jelentkezés helye: Vezetéstudományi Intézet Titkárság, E.367

 

 

TEK Téli Tábor 2010

2010.01.15. 11:11

edves Érdeklődők!

Ahogy minden évben, idén is lesz TEK-es Téli Tábor január 28-31. között Szolnokon. A Téli Tábor a szakmai és közösségi programok, valamint a vizsgafelejtés ideális helyszíne. 

"Hallgathatsz előadásokat, beszélgetéseket az Index társadalomformáló szerepéről, az energiapolitikáról, Magyarország energiafüggőségéről és a kiutakról, a színházfinanszírozás problémáiról, illetve Magyarország gazdasági lehetőségeiről. Mindemellett lesznek teaházak is, ahol TEK-esek beszélnek a Koppenhágai Klímacsúcson (vagyis hát, az utcán :)) szerzett élményeikről, a Fordulat új és régebbi számairól.

Az estéket pedig bulikkal, táncházzal és koncerttel folyatjuk át a hajnalba, hogy másnap reggel frissen és üdén keressük meg az ebédlőt!"

Bővebb és mindig újabb infók: http://telitabor.freeblog.hu/ vagy tek.bke.hu/telitabor2010.

Szeretettel várunk!

A Tekesek

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt

Philippe Aghion

a Rajk László Szakkollégium 2009 évi Neumann János díjasának díjátvevő előadására, amelynek címe


"The Environment and Directed Technical Change".
 

Philippe Aghion a Harvard Egyetem közgazdasági karának professzora a gazdasági növekedés 
és az innováció közgazdaságtanának világszerte elismert szaktekintélye.

Az előadás 2010. január 18-án 18:00-tól a Károlyi-Csekonics Rezidencia ekélyes termében kerül megrendezésre.

 

SZISZ Téli Tábor

2009.12.27. 14:56

Széchenyi István Szakkollégium Téli Tábora

 

Minden első- és másodévest sok szeretettel hívunk Téli Táborunkba, melynek

Időpontja: 2010. február 4-7.

Helyszíne: Cegléd

Teljes ára: 5500 Ft


Jelentkezzetek itt: telitabor@szisz.hu

További infók: szisz.hu

Gyertek el, lazítsatok velünk a vizsgák után, és ismerjetek meg minket!

 

Várunk,

SZISZ

 

 

 

 

Rajk Téli Tábor 2010

2009.12.16. 23:09

Sziasztok!

Szeretettel várunk minden kedves gólyát Téli Táborunkban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Időpont: 2010. január 27-31.

Helyszín: Cegléd

Jelentkezés: telitabor2010@gmail.com

Részletes és uptodate információk a Téli Tábor Facebook oldalán, illetve a Rajk honlapján!

Üdv

Rajkosok

A december 8-i (kedd) elsős program fő műsorszáma egy tőzsdei kereskedést szimuláló társasjáték, melyet többek között az Erste Bank is előszeretettel alkalmaz oktató céllal különböző képzésein.

 

Gyülekező: 19.30-tól


Ami még várható:

- Helleres arcok, akik minden kérdésedre szívesen válaszolnak

- forralt bor titkos recept alapján

- gyümölcssaláta

- málnaszörp az egyelőre absztinenseknek

- egyéb édességek

 

Látogass el a Farkaslakba (Üllői út 14.), ha

-         egy kis lazulásra vágysz a zh-időszak előtt

-         még mindig nem vagy benne biztos, miért jó közénk tartozni

-         szeretnél belekóstolni egy szakkolis mindennapjaiba!

 

A farkasfalka mindig szívesen fogad!

 

Tekints Be! az EVK-ba!

2009.11.25. 18:27

Kedves Elsősök!

December 1-jén, kedden

sok szeretettel várunk az EVK Szakkollégium bemutatkozó estjén!

Megmutatjuk hol lakunk, megtudhatod mivel foglalkozunk,
betekintést nyerhetsz mindennapjainkba, az esti sörözés során pedig megismerhetsz minket személyesen!

Gyülekező: 19.40 IV. előadó előtt
Helyszín: /ha esetleg késnél/ Kinizsi koli

Program:
"gólyavezetés" az EVK szinteken (L2, L3)
rövid bemutatkozás
kötetlen beszélgetés, welcome drink, aztán party a Kinizsi büfében

Kedden találkozunk és addig is minden jót kívánunk:

 

EVK Szakkollégium
evk@evk.hu

 

Van jegyed a Debrecen - Liverpool meccsre? Vagy egy kocsmában nézed kivetítőn?

Ráhangoló programra hív Téged a Széchenyi István Szakkollégium!

November 24-én, a Debrecen - Liverpool mérkőzés előtt, a Sóház épületének I. előadójában, 17:30-tól személyesen kérdezheted a DVSC sportigazgatóját, Dr. Bartha Csabát és dr. Dénes Ferenc sportközgazdászt. Hallhatod egy Bajnokok Ligájában szereplő csapat menedzsmentjének kihívásait és első tapasztalatait, illetve teljes képet kaphatsz a lehetőségről, amellyel most a Debrecen csapata élhet.


Hangolódjunk együtt a mérk
őzésre és fejtsük meg együtt a titkot!

 

Várunk mindenkit szeretettel!

Széchenyi István Szakkollégium

 

 

Egy hét a kirekesztés ellen

2009.11.15. 17:37

A TEK nevében szeretnénk meghívni az „Egy hét a kirekesztés ellen” nevű rendezvényünkre a Budapesti Corvinus Egyetemre. Ezt a programsorozatot nem egy szokványos konferenciának szánjuk, hanem térnek és lehetőségnek arra, hogy a társadalomból kirekesztett személyek problémái megjelenjenek a hétköznapi egyetemi életben. Ma Magyarországon a nagymértékű munkanélküliség, elszegényedés és társadalmi különbségek, valamint a szélsőjobboldal népszerűségének növekedése idején különösen fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az egyetemisták körében a társadalomból kirekesztett személyek, csoportok érdekeire. A kirekesztetteket stigmatizáló, bűnbakképző beszédmóddal szemben egy másfajta gondolkodásmódot szeretnénk közvetíteni, miközben a mindenkit érintő társadalmi problémákra is keressük a választ hozzáértő emberek segítségével. Vendégeink olyan szociológusok, közgazdászok lesznek, akik a tudományos életben foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, valamint civil szervezetek, alulról szerveződő társadalmi projektek vezetői, a projektekben résztvevő önkéntesek, akik helyi szinten nyernek betekintést a kirekesztett csoportok gondjaiba.

 

 

A rendezvény részletes programleírását itt találod: tek.bke.hu/kirekesztesellen. További információkért, a közreműködő civil szervezetek kiadványaiért keresd a TEK-es standot a Corvinus egyetem régi és új épületében!

 

 

Nagyon örülnénk, ha Te is részt tudnál venni november 23. és 26. között a kirekesztés elleni hét workshopjain, kerekasztal-beszélgetésein, filmvetítésein és az azok utáni beszélgetéseken. Azt szeretnénk, ha ezek a rendezvények interaktívak lennének, azaz Ti, diákok is elmondanátok a véleményeteket, tapasztalataitokat ezekről a problémákról.

SZLOVÁK-MAGYAR KONFERENCIA

2009.11.14. 00:00

Sziasztok!

A Széchenyi István Szakkollégium 2009. november 18-án, szerdán 10 órakor konferenciát rendez „Szlovákia: múlt és jelen, gazdaság és társadalom, szlovákok és magyarok” címmel, amelyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Széchenyi István Szakkollégium

        

A konferencia helyszíne:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Budapest XI., Pázmány Péter sétány 1/A

Lágymányosi Kampusz Északi Tömb 0.100A terem

 

A konferencia programja:

10.00      Megnyitó

                               Mike Károly, igazgató, Széchenyi István Szakkollégium

 

               A szlovák-magyar kapcsolatok múltja és jelene

                               Gémesi Ferenc, kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár, MeH

 

10.45          Kávészünet

 

11.00      Szlovákia gazdasága Csehszlovákia felbomlása után

                               Julius Horváth,Department of Economics, CEU

 

11.30      Eurobevezetés és fiskális reform Szlovákiában. Mit tanulhat ebből Magyarország?

                               Bartha Attila, kutatási igazgató, Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt.

 

12.00          Ebédszünet

 

13.00      A magyarság helye a szlovák közemlékezetben

                               Kollai István, elemző munkatárs, NFÜ Koordinációs Irányító Hatóság

                   

14.00      A szlovákiai magyarság identitása, nemzetiségi status quo

                               Lampl Zsuzsanna, tudományos munkatárs, Fórum Intézet

                   

14.30      A szlovák államnyelvtörvényről

                               Halász Iván, tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézet

                               Majtényi Balázs, tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézet

                               Szabómihály Gizella, elnök, Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely

 

15.15      A szlovákiai magyar szakkollégiumok helyzete

                               Harsányi János Szakkollégium, Révkomárom

 

15.45          Kávészünet

 

16.00      A szlovákiai magyarság politikai képviseletéről

                               Németh Zsolt, elnök, Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága, Parlament

                               Szabó Vilmos, államtitkár, Külügyminisztérium

Várunk!

 

süti beállítások módosítása